Ridda

Azok az államok, ahol halálbüntetés szabható ki hitehagyásért

Ridda (arabul: ردة riddah) arab kifejezés, jelentése „elhagyás az iszlámtól” (aposztázia).

Leírása

Az iszlámban a ridda a saría által kifejezetten előírt hadd büntetések egyikének alkalmazását foglalja magában (a hadd szó az emberi cselekedetekre Allah által szabott „határt, szegélyt” jelöli). A murtaddot (hitehagyottat) halálbüntetéssel sújtják, ha a cselekményt nem a halál vagy a saját magára vagy szeretteire leselkedő súlyos veszély elől való menekülés céljából követték el, és ha azzal a kifejezett szándékkal (nijja) követték el, hogy elhagyják az „igaz hitet”. A bűnös félnek gondolkodási időt szabnak ki, amelyet börtönben kell kitöltenie (a jogi egyetemek eltérőek az időtartam hosszában, bár az irányzat az, hogy három napot biztosítanak a hitetlennek), amely után vagy visszatér eredeti muszlim állapotába, vagy a halálbüntetéssel kell szembenéznie.

Bárki, aki elmezavarban van, akár átmenetileg is, mentesül a büntetés alól, míg a doktrína sokkal enyhébb bánásmódot ír elő a nők számára, akik esetében általában nincs határidő a lehetséges megbánásra. Nem szabad elfelejteni, hogy egyes országokban, például Afganisztánban, a hitehagyott házastárs családjának a gyakorlatban joga van végrehajtani a halálbüntetést a családi becsület védelmében, amelyet ilyen erős sérelem ér, anélkül, hogy bíróság előtt felelősségre vonnák.

Hangsúlyozni kell, hogy a Koránban nincs olyan vers, amely kifejezetten tiltaná a hitehagyást, és halálbüntetést írna elő büntetésként; ehelyett a „Nincs kényszer a vallásban” vers található (Korán, 2:256). Ezért a koránisták és számos ősi (Ibn al-Walid al-Baji és a Hanbali Ibn Taymiyya) és kortárs (Wāʾil Ḥallāq, Gamāl al-Bannā, Ṭāhā Jābir al-Alwānī, Ahmad Kutty és Shabir Ally) teológus megengedettnek tartja az iszlámtól való hitehagyást, és a halállal sújtó hadísz „gyenge” hadísz (ḍaʿīf, hamis, Mohamed próféta soha nem mondta ki), vagy szigorúan háborús kontextushoz kapcsolódó lenne. Azonban azokat a hadíszokat, amelyek a hitehagyók halálbüntetését írják elő, a szunnita iszlám egésze mérvadónak tekinti.

Olvass a hitehagyásról. Bizonyos esetekben nem büntetik közvetlenül, de politikai árulásnak, istenkáromlásnak vagy hazaárulásnak tekinthető

Jelenleg 13 olyan iszlám ország van, amelynek törvényei halálbüntetést írnak elő más vallásra való áttérés esetén: Afganisztán, Irán, Malajzia, Maldív-szigetek, Mauritánia, Nigéria (azon területeken, ahol a saría jog érvényesül), Pakisztán, Katar, Szaúd-Arábia, Szomália, Szudán, az Egyesült Arab Emírségek és Jemen . Pakisztán halálbüntetést ír elő az „istenkáromlásért”, beleértve az ateizmust is. Más országok más címszavak alatt kezelik, általában istenkáromlásként, például Indonéziában és Palesztinában . Sok ország börtönbüntetést, enyhébb büntetéseket vagy bizonyos jogok elvesztését szabja ki.

Hivatalosan a hitehagyás megengedett néhány szekulárisabb iszlám országban, mint például Irak, Tunézia, Törökország és Libanon, valamint olyan országokban, ahol muszlim többség vagy jelentős iszlám jelenlét van, de erősen szekularizáltak vagy világi törvényekkel rendelkeznek (pl. Albánia, Bosznia és Hercegovina, Koszovó, Kazahsztán, India, Banglades az izraeli arabok számára...).

A muszlim szent szöveg szankcionálásának súlyosságát azonban enyhítik az iszlám jogi iskolák (madhhab, tsz. madhāhib) által kidolgozott büntetés-végrehajtási mechanizmusok, amelyek rövid „elgondolkodtató” vagy akár határozatlan idejű szabadságvesztést is előírhatnak.

Hivatkozások a Koránban

A Korán kijelenti, hogy Isten megveti a hitehagyást, és a 4:89-es versben kifejezetten kijelenti a hitehagyott halálbüntetésének szükségességét. A 3:72, 3:90, 16:106, 4:137 és 5:54-es versek, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a hitehagyáshoz, nem írnak elő földi büntetést vagy halált. Categoria:Informazioni senza fonte Hoszein-Ali Montazeri ajatollah, egy befolyásos síita jogtudós, kijelenti, hogy valószínű, hogy Mohamed az iszlám korai napjaiban a vallás és a muszlimok elleni politikai összeesküvések miatt írta elő a büntetést, és nem a vallás puszta megváltoztatásáért vagy annak kifejezéséért. Montazeri a hitehagyás különböző típusait határozza meg, mégis ragaszkodik a halálbüntetés előírásához azokra a hitehagyottakra, akik ellenségesen viselkednek a muszlim közösséggel szemben.

Mindazonáltal a legtöbb iszlám jogtudós egyetért abban, hogy a Próféta példáját mindenképpen követni kell, amennyiben nincsenek egyértelmű utasítások a lehetséges kivételekre vonatkozóan. Emiatt sok iszlám nemzet elfogadja a halálbüntetést a hitehagyásért.

Hivatkozások az ahadíszban

Az ahadísz (Mohamednek tulajdonított idézetek és életéről szóló beszámolók gyűjteménye olyan emberektől, akik azt állítják, hogy szemtanúk voltak) olyan kijelentéseket tartalmaz, amelyek szerint a muszlim tudósok, mint például Sheikh Muhammad Ṣāliḥ al-Munajjid, érvényes indoklásnak tartják a halálbüntetés kiszabását a hitehagyásért. Az alábbiakban csak azokat a hadíszokat közöljük Bukhari Ṣahiḥjából, amelyeket a muszlimok túlnyomó többsége megbízhatónak tart:

• Abdullah narrációja szerint: Isten Küldötte azt mondta: „Egy olyan muszlim vére, aki vallja, hogy senkinek sincs joga az imádatra, csak Allahnak, és hogy én vagyok az Ő Küldötte, három esetet kivéve nem ontható: gyilkosság, házas személy törvénytelen szexuális aktusban való részvétele, valamint az iszlám elhagyása (hitehagyás) és a muszlimok közösségének elhagyása esetén.”
• Abū Dharr [al-Ghifārī] elbeszélése szerint: A Próféta azt mondta: „Gábriel azt mondta nekem: »Aki közületek, követői közül, anélkül hal meg, hogy Allahon kívül mást imádott volna, az belép a Paradicsomba (vagy nem kerül a (Pokol) Tüzébe).«” A Prófétától megkérdezték: „Még ha törvénytelen szexuális aktust vagy lopást követett volna is el?” Azt válaszolta: „Még akkor is.”
• Abu Móza [al-As'ari] elbeszélése szerint: „Egy férfi felvette az iszlámot, majd visszatért a judaizmushoz. Mu'adh ibn Jabal elment, és látta a férfit Abu Mózával együtt. Mu'adh megkérdezte: »Mi a baj ezzel (az emberrel)?« Abu Móza így válaszolt: »Felvette az iszlámot, majd visszatért a judaizmushoz.« Mu'adh így válaszolt: »Nem fogok leülni, hacsak meg nem ölitek (mivel ez Allah és Küldötte ítélete.«”
• ʿIkrima [született Abī Jahl] narrációja szerint: ʿAli [született Abī Talib] megégetett néhány embert (képmutatót), és ez a hír eljutott [[Abbász ibn Abd al-Muttalib|Ibn ʿAbbászhoz], aki azt mondta: „Ha én lettem volna a helyében, nem égettem volna meg őket, mert a Próféta azt mondta: »Ne büntessetek (senkit) Allah büntetésével«. Kétségtelen azonban, hogy megöltem volna őket, mert a Próféta azt mondta: »Ha valaki (egy muszlim) elhagyja vallását, öljétek meg«”.

A riddia háborúja

A 7. századi ridda háborújáról beszélünk, utalva az Abū Bakr kalifa által elrendelt katonai műveletekre abban az időben, amikor Mohamed halálával számos arab törzs, amelyek megtértek, vagy legalábbis megegyeztek a Prófétával, jogosultnak tartotta magát eredeti cselekvési szabadságának visszaszerzésére.

Különböző nézőpontok

Nem volt hiány olyan muszlim tudósokból és jogtudósokból, akik a hitehagyásért járó halálbüntetés ellen érveltek, a modern időkben pedig egyes iszlám tudósok, köztük Wael Hallaq, azzal érveltek, hogy a hitehagyás elleni törvények nem a Koránból származnak.

Gamal al-Banna, Taha Jabir Alalwani, Ahmad Kutty a Torontói Iszlám Intézetből. és Shabir Ally ellenzik a hitehagyásért járó halálbüntetést, a Korán olyan verseire hivatkozva, amelyek a szabad akaratot támogatják, és kifejtik, hogy a hitehagyottak halálbüntetéséről szóló ʾahadithok arra az időszakra utalnak, amikor a muszlimokat „pogányok” üldözték, így a muszlim közösség elhagyása következésképpen a muszlimok ellenségeinek oldalára állást jelentett.

Mások úgy vélik, hogy a halálbüntetést csak akkor lehet alkalmazni, ha a hitehagyást a muszlim közösség „károsítására” irányuló kísérletek kísérik, más esetekben pedig elutasítják a halálbüntetést. Ilyenek például Ahmad Shafaat, Jamal Badawi, Yusuf Estes, Javed Ahmad Ghamidi, Inayatullah Subhani és a máliki jogtudós, Abu al-Walid al-Baji.

Még néhány középkori muszlim jogtudós, mint például Ibn al-Walid al-Baji és a hanbalita Ibn Taymiyya is kijelentette, hogy az iszlám nem szab ki földi büntetést a hitehagyottakra.

Egykori muszlimok

A nyugati társadalomban az ex-muszlimok vagy korábbi muszlimok olyan személyekre utalnak, akik muszlimként nevelkedtek, vagy áttértek az iszlámra, majd később személyes, filozófiai, vallási vagy gyakorlati okokból úgy döntöttek, hogy elhagyják ezt a vallást. Ezek az egyének az iszlám körülményeivel és történetével, az iszlám kultúrával és joggyakorlattal, valamint a helyi muszlim kultúrával kapcsolatos kihívásokkal szembesülhetnek, amelyek erősen akadályozzák a hitehagyást. Válaszul az ex-muszlimok irodalmi és társadalmi mozgalmakat, valamint kölcsönös támogató hálózatokat és szervezeteket hoztak létre, hogy kezeljék az iszlám elhagyásával járó nehézségeket, és felhívják a figyelmet az esetlegesen felmerülő emberi jogi kérdésekre; ezek közé a mozgalmak közé tartozik a Zentralrat der Ex-Muslime és a Centraal Comité voor Ex-moslims.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Ridda című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Bibliográfia

• (perzsa)Ayatollah Montazeri: "Non tutte le conversioni sono apostasia". BBC Persiana
• The Politics of Religious Apostasyː The Role of Apostates in the Transformation of Religious Movements. Wesport: Praeger (1998). ISBN 0-275-95508-7 
• Waleed Al-Husseini, Blasfemo! Le prigioni di Allah Nessun Dogma, 2018. ISBN 978-88-98602-44-5

Kapcsolódó szócikkek

• Kalifa
• Abu Bakr